Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat I. Megyenapja, Szerencs

A Rákóczi-várban zajló nemzetközi kulturális programon a Felvidékről, Kárpátaljáról, Lengyelországból és Németországból érkezett partnermegyék, régiók is részt vettek.

Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke megnyitójában a határon átnyúló együttműködések jelentőségéről beszélt. Az ilyesfajta kapcsolatoknak is van törzsfejlődésük, amire az a jellemző, hogy a megismerkedést követően elsőként kulturális együttműködésre törekszenek a partnerek, majd gazdasági szövetség alakul ki közöttük, ami a partnerség legfelsőbb csúcsa- fogalmazott az elnök.
A közös kulturális programok folyamatban vannak, emellett a napokban már gyümölcsöző tárgyalások folytak a külföldi delegációk vezetőivel gazdaságfejlesztési területen is.

Török Dezső a megyenapon számolt be arról, hogy főként a tudományra és a turizmusra, azon belül is különösen a borturizmusra irányuló együttműködéseket szorgalmazták a külföldi partnerek. Grzergorz Wolnik, a Sziléziai vajdaság képviselője is ezt erősítette meg lapunknak, úgy fogalmazva, „a tokaji bor jó, mi, lengyelek pedig szeretjük a jó borokat, így hát az erre a vidékre irányuló borturizmusban nagy lehetőséget látok.” A határon túlról érkező vendégek arról is képet kaphattak, hogy „a borok királyán, a királyok borán” kívül milyen kincsekkel büszkélkedhet még a megye,     a program során ugyanis hat kategóriában osztották ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Érték Díjat. A kulturális, természeti, épített örökség, valamint agrár-és élelmiszergazdasági szakterületekről a Hollóházi porcelán, a Megyer-hegyi tengerszem, a garadnai pisztrángtenyésztés, a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő, Vizsolyi Református templom, illetve a Cigándi apróbéles kapott elismerést. Az egész napos programot a II. Rákóczi Ferenc életén és munkásságán alapuló, A fejedelem című rockmusical zár, amit este nyolc órától láthat a közönség. 

Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/27964/TokajHegyalja_kapujaban_unnepelt_Borsod