Négy éves tevékenységét értékelte a Via Carpatia EGTC

2017. augusztus 23-án, Miskolcon került megrendezésre a Via Carpatia EGTC kilencedik Közgyűlése.

Ez a közgyűlés mérföldkőnek számít a csoportosulás életében, ugyanis utolsó közös közgyűlését tartotta Török Dezső (a Via Carpatia Korlátol Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás elnöke) és Dr. Zdenko Trebuľa (a Via Carpatia Korlátol Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás alelnöke), akik kiemelték, hogy nagy öröm volt számukra a közös munka. Sikeresnek értékelték a négy évig tartó együttműködést, valamint hangsúlyozták, hogy a hosszú évek során kialakult baráti kapcsolatot Zdenko Trebuľa elnök úr tisztségéből való távozása után is fenn szeretnék tartani.

 A kilencedik Közgyűlés másik fontos momentuma a Via Carpatia EGTC igazgatójának megválasztása volt, ugyanis a csoportosulás egy négy éves időszak végéhez ért, amely az igazgatói mandátum végét is jelentette. A Via Carpatia EGTC elnöke és alelnöke a csoportosulás igazgatói posztjára újra Dr. Orbán Máté Juliannát javasolta, akit a Közgyűlés során a jelenlévők egyhangúlag meg is szavaztak. Az Via Carpatia EGTC újraválasztott igazgatója előtt álló következő négy éves időszak új kihívásaihoz és feladataihoz Török Dezső elnök úr, valamint Dr. Zdenko Trebuľa alelnök úr sok sikert kívánt.

A kilencedik Közgyűlés során Dr. Orbán Máté Julianna, a csoportosulás igazgatója a Via Carpatia EGTC egyik fontos céljáról is beszámolt, amely a Határon átnyúló integrált akciótervvel kapcsolatos pályázat elkészítése és benyújtása az Interreg V-A SK-HU Együttműködési Program keretén belül. A tervezett pályázat fő célja a helyi termékek támogatása, valamint a régiók közötti munkavállalási egyenlőtlenségek csökkentése.

A kilencedik Közgyűlésen a fent említetteken kívül jóváhagyásra került a Csoportosulás Belső irányelvében és Alapszabályában történt módosítások is. Bemutatásra került továbbá a Külgazdasági és Külügyminisztérium által nyertesnek ítélt pályázat, amely a „VIACOR – A Via Carpatia korridor déli szakasza mentén lévő partnerségek építése” címet viseli, valamint a Csoportosulás 2016. évi éves jelentése és könyvvizsgálói jelentése is.